Parasport Napja

Kedves Kollégák! Magyar Országgyűlés 2017. december 12-én, egyhangúan, tartózkodás és ellenszavazat nélkül határozatába foglalta a magyar parasport hagyományainak és sikereinek minden évben történő megünneplését! A Magyar Parasport Napját ezentúl minden évben február 22-én ünnepeljük. Szeretnénk, ha a katolikus iskolák is csatlakoznának a Lélekmozgató névre elkeresztelt programhoz! Ezért kérünk és hívunk Benneteket, hogy szervezzetek érzékenyítő programokat […]

Sakk verseny hírei

Kicsi, de lelkes csapat részvételével zajlott a sakkverseny szombaton az Egyetemi Katolikus Gimnáziumban. 8 iskola 26 versenyzője mérte össze tudását a különböző korcsoportokban. A budapesti iskolák mellett, Sárospatakról és Sátoraljaújhelyről is érkeztek sakkozók. Eredmények:KIDS Kupa végeredmény 2018 Gratulálunk a győzteseknek!

A 25. KIDS kupa ünnepi megnyitója

Vízkereszt napján megtartottuk a 25. KIDS kupa megnyitóját. 10 iskola mintegy 200 versenyzőjének részvételével a Budapesti Piarista Gimnáziumban. Kötélhúzó, ergométeres és miniröplabda tornával nyitottuk meg a jubileumi évet! Dr. Török Csaba elnök úr köszöntötte a jelenlévőket és méltatta az elmúlt 25 évet. Kihirdettük a 24. KIDS kupa pontversenyének győztesét! A 2016-17-es tanévben az Árpád-házi Szent […]

Meghosszabbítottuk a nevezési határidőt!

Péntek délig meghosszabbítottuk a január 6-i verseny nevezési határidejét! Szeretnénk, ha minél többen lennétek a nyitó versenyünkön! Az általános iskolás  és a csak lányokból álló kötélhúzó csapatokat külön is értékeljük! Nemcsak a győzelem a fontos! Gyertek, sportoljatok velünk! 2018Téli-Sportnap-versenykiírás KIDS elnökség        

Gyászhír

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy Czupor Éva (Évike) nyugalmazott testnevelő tanár, szertorna edző, éveken át a KIDS tornaversenyeinek szervezője 2017. december 25-én visszatért teremtőjéhez. Hálás szívvel gondolunk kedves, kiegyensúlyozott személyiségére és áldozatos, fáradhatatlan munkájára. Nyugodjék békében!  

Téli komplex sportnap

Kedves Kollégák, diákok! Szeretnénk ünnepélyesen megnyitni a 25. KIDS kupát 2018.01.06-án szombaton 10 órakor a Budapesti Piarista Gimnáziumban, egy komplex sportnap keretében. Ezen a napon, visszanyúlva a hagyományokhoz kötélhúzó versenyt rendezünk, melyre hívjuk a jelenleg még nem tag budapesti katolikus iskolákat is. Ergométeres verseny és miniröplabda torna is lesz. 2018Téli-Sportnap-versenykiírás   Minden résztvevő ajándékot kap! Ezen […]

Sikeres nyitány a 25.KIDS kupán

Mintegy 300 versenyző részvételével zajlott a 25. KIDS kupa első versenye, szombaton (12.09-én) Budapesten a Szent Angéla Gimnáziumban. Bár a kötélmászó és függeszkedő versenyen a vártnál kisebb volt a létszám, a minitramposok népes mezőnye izgalmas versenyt hozott. A diákok egymásnak drukkolva, nagyon fegyelmezetten vettek részt a mintegy 4 órás versenyen, melyen egy világrekorder Borlay Csanád, […]

Minitramp és kötélmászó verseny

Kedves Kollégák! A 25. KIDS kupa első pontversenyben is szereplő versenye a kötélmászó, függeszkedő és a minitramp verseny, mely idén egy helyszínen és időben kerül megrendezésre, a Budapesti Szent Angéla Ferences Gimnáziumban 2017.12.09-én Részletek a versenykiírásban: leány kötélmászó és fiú függeszkedő bajnokság 2017 minitrampolin versenykiírás 2017. Minden érdeklődőt régi és új versenyzőnket szeretettel várjuk! A […]

FISEC verseny tájékoztatója

Kedves Kollégák! A jövő évi nemzetközi FISEC verseny előjelentkezése 2017. november 25-ig tart. Ezért, kérjük, hogy akinek esélyes csapata vagy egyéni versenyzője van, aki szívesen indulna a versenyen, jelentkezzen a következő címeken: vazul.zsolt@gmail.com vagy hkrisztina95@freemail.hu Horváth Krisztina        +36-70-360-35-62 Vazul Zsolt             +36-30-478-93-73 2018_FISEC előzetes FISEC-FICEP 2018 dossier de présentation FR KIDS elnökség

Prohászka röplabda kupa

Ismét megrendezésre kerül a Prohászka Vándor Kupa Budakeszin. A meghívásos röplabdatorna a KIDS által támogatott verseny, mely 2017. november 24. péntek 8.30-tól kerül megrendezésre. Prohászka Vándor 2017