Kedves Kollégák!
Az idei tanévben kiemelt figyelmet fordítunk a jövő nyáron Budapesten megrendezésre kerülő jubileumi 75. FISEC világjátékokra. A 2024/25-ös tanév során megrendezésre kerülő 32. KIDS Kupa legfontosabb feladata, hogy az elnökség ki tudja választani azokat az egyéni versenyzőket és csapatokat, akik eredményesen és a nemzeti címerhez méltón tudják képviselni Magyarországot. Ezen fő sportszakmai cél mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy biztosítsuk számotokra és versenyzőiteknek a motiváló versenyzési alkalmat, a közösségi találkozás örömét és a szakmai fejlődés lehetőségét.
Kedvcsinálónak nézzétek meg az idei bukaresti verseny hivatalos fotóit : https://myalbum.com/album/FJn45Sp5a7vg/ )
Nagy öröm és büszkeség számunkra, de egyben felelősség is, hogy A 2025. július 14-20 között megrendezésre kerülő Világjátékoknak - 2013 után újra, immár 6. alkalommal - Magyarország adhat otthont. A versenyen a 2008-2010-es születésű korosztály vehet részt és képviselheti hazáját és iskoláját.
Ahogy említettük, az idei KIDS versenyeknek nagyobb tétje lesz mint korábban, hiszen a legtöbb sportágban a KIDS kupa győztesei lehetőséget kapnak a nyári FISEC versenyen való szereplésre és Magyarország képviseletére!
Mindezeket figyelembe véve alakítjuk ki az éves verseny programot, ami a honlapon is elérhető.
Még ebben az évben szeretnénk az atlétika, úszás és a labdajátékok válogató versenyét megrendezni.
Megnyitjuk a nevezési felületeket és várjuk a nevezéseket!
Zökkenőmentes évkezdést kívánunk!
A KIDS elnöksége nevében