KIDS HÍREK

„Győzni, de nem mindenáron.”

Évzáró elnökségi ülés június 18-án

A hét elején, augusztus 25-én hétfőn Nyeste Pál KIDS elnök vezetésével ülést tartott a szövetség elnöksége, melyen teljes létszámmal megjelent az elnökség.

Az ülésen beszámoló hangzott el Vazul Zsolt nemzetközi alelnöktől a júliusban Bécsben lezajlott FISEC – FICEP világjátékokról, a nemzetközi katolikus iskolasport további fejlődési irányairól és lehetőségeiről valamint az elkövetkező két év versenyinek helyszíneiről. Ezek szerint 2015-ben ismét Málta szigete ad otthont a világjátékoknak, míg 2016-ban Franciaország még nem pontosított városában lesz találkozó. A nyári ausztriai versenyeken a magyar fiatalok derekasan helytálltak, de erről a sporttalálkozó után már beszámoltunk. A diákok nagyon szép helyen voltak elhelyezve, az étkezésre sem lehetett panasz és külön dicséret illeti a kis küldöttséget, mert nagyon fegyelmezetten és kulturáltan viselkedtek végig.

Sajnos a költségek nem csökkenek és a jövő évi máltai versenyre is Vazul Zsolt szerint összességében legalább 400 eurót lehet számolni személyenként, ami nem kis megterhelés. Érdekes példát említett a holland diákok megoldása nyomán, akik mivel annyira szeretnek ezeken a találkozókon részt venni, hogy év közben munkákat vállalnak és az iskola és a szülők összefogásával támogatásával együttesen teremtik elő az utazási és részvételi költségeket.

A további napirendi pontokban tájékoztató hangzott el nyáron történtekről Szlatényi György főtitkártól, az elmúlt tanév pontversenyének állásáról,  mely a jövő héten remélhetőleg felkerül a honlapra.

Önálló és nagyon hasznos konzultációs napirend volt a nevezési rendszer megújítása, melynél jelen volt a fejlesztő cég megbízottja és az elnökség tagjaival átbeszéltük a lehetséges megoldásokat, hogy minél életszerűbb, de egyben felhasználóbarát legyen a KIDS készülő nevezési rendszere. Jelen állás szerint október közepére üzem be  is áll a rendszer és az elnökség egyetértett abban, hogy a meghatározott nevezési határidőket a rendszer „komolyan” fogja venni, azaz aki elmulasztja határidőre nevezését leadni az sajnos lemarad az adott versenyről.

A tanévi tagdíjak befizetéséről illetve az új iskoláknak a tagfelvételi, belépési lapját hamarosan küldjük és itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy akik a kiküldött számlákat még nem rendezték, azt  HALADÉKTALANUL  tegyék meg, de egyedi felszólítást is kapnak 14 napon belül erről.

Az elnökség megtárgyalta a most induló tanévi programot is a KIDS Kupák sportágait és tervezett időpontjait, helyszíneit, hogy mindenki időben tudjon tervezni. Az időpontokon csak nagyon indokolt esetben lehetséges változás és a torna, atlétika, úszás, labdajáték év végi versenyek esetében ez nem is lehetséges, tehát ennek megfelelően kérjük a tanévet tervezni. Újdonság, hogy több verseny is a közeli őszön kerül megrendezésre és kínálunk új versenyeket, sportágakat is és készül egy diákturisztikai választék is egyelőre a fővárosi és környéki iskoláknak.

A programot alább a honlapon láthatja mindenki. Kérünk az üres rendezési helyekre jelentkezőket, ez ügyben kérem írjanak, írjatok a KIDS e-mail címére kat.diaksport93@gmail.com illetve érdeklődni előzetesen is lehet két telefonszámon is a honlapon lévő +36 30 9412 882 és a Magó tanár úr által használt és most aktivizált +36 20 402 2076-os számon. Szerencsére a KIDS a rendezési költségekhez jelentősen hozzá tud járulni, tehát nem arról van szó, hogy a pályázónak mindet elő kell teremtenie, tehát bátran lehet gondolkodni egy szép esemény megrendezésén. Továbbá az is javítja az idei tanévi rendezési lehetőségeket, hogy a rendezvények előtt legalább két-három héttel lezárulnak a nevezési lehetőségek és így sokkal tervezhetőbb egy-egy esemény.

Az elnökség utolsó napirendjeként meghatározásra került az idei közgyűlés időpontja is.

A KIDS 2014. évi közgyűlése az elnökség 2014 augusztus 25-én hozott határozata alapján 2014 október 10-én (pénteken) 16 órától kerül lebonyolításra. Helyszín : 1052 Budapest, Piarista köz 1. A közgyűlésről valamennyi katolikus iskola meghívót kap az alapszabályban foglaltak szerint.

„Boldog Új Tanévet” és a Jóisten áldását minden tanárnak, diáknak a következő tanévre!

Budapest, 2014 augusztus 28.

Szlatényi György

főtitkár

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Nemzeti Együttműködési Alap
Magyar Torna Szövetség
Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központ

Partnereink

Budapesti Diáksport Szövetség
Budapesti Torna Szövetség
Testnevelési Egyetem – Budapest
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központ – Esztergom
Falconmedical Service Zrt.
Magyar Diáksport Szövetség
Katolikus Pedagógiai Intézet
Református Iskolák Diáksport Szövetsége

1 %

Támogassa a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetségét adója 1%-ával!

Adószámunk: 18059315-1-41

Amennyiben támogatni szeretné szövetségünket, adományát az alábbi bankszámlára várjuk:

Raiffeisen Bank Zrt.
12076903-00175790-00100006

© KIDS 2025   I  1052 Budapest, Piarista köz. 1.  I  kat.diaksport93@gmail.com